Közlemények

Miért zárnak be egy bányát, ha közben újat nyitnak?

Aradszki András energiaügyekért felelős államtitkár és kormánya ismét megvalósítani készül a Jobbik egyik programpontját, a bányanyitást. Legalábbis erről beszélt az államtitkár Oroszlányban a bányásznap alkalmából.

Állítása szerint folynak a kutatások az erre alkalmas területeken egy új szénbánya megnyitása céljából. Ennek homlokegyenest ellentmond, hogy ezt a nyilatkozatot az államtitkár Magyarország utolsó még működő és jelentős szénvagyontartalékkal rendelkező mélyművelésű szénbányájától egy kőhajításnyira tette, melyet viszont ez év végén be fognak zárni – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében Kepli Lajos országgyűlési képviselő, a Jobbik természeti erőforrásokért felelős szakpolitikusa.

Ökológiai katasztrófa fenyegetheti Kelet-Európát

Miközben a magyar kormány legnagyobb problémája a kelet-ukrajnai konfliktus kapcsán az Ukrajna területi épségéért való aggódás, aközben az egyre inkább elharapózó harcok a nagyszámú civil áldozat mellett újabb veszéllyel fenyegetnek a tágabb térség, egész Kelet-Európa és benne Magyarország számára -írta közleményében Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Százezer munkahelyet teremtene a Jobbik vízügyi programja

Az elmúlt héten bármilyen valós, kézzelfogható eredmény nélkül lezajlott budapesti Víz Világtalálkozó ismét bizonyította, hogy a Fidesz-kormány csak szavakban képes a víz védelmezőjeként fellépni. Nemzetközi vezető szerepre törekszik vízügyi kérdésekben, miközben a saját portáján sem áll a helyzet magaslatán - írta közleményében Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A politikus emlékeztett: az elmúlt években a vízügyi igazgatás és tudományos kutatás intézményeit lezüllesztették, szétverték, a vízmegtartás kérdésében pedig nemhogy előrehaladás nem tapasztalható, hanem egyenesen kijelenthető, hogy annak legfőbb kerékkötője maga a kormány, illetve annak vízügyekért felelős tárcája.

Jobbik: "A Fidesz veszni hagyja a Szigetközt és a vizet"

Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár azonnali leváltását követeli a Jobbik azok után, hogy egy vele készült interjúban elismerte: a Fidesz-kormány semmit nem kíván tenni a Szigetköz megmentése érdekében. Illés egyértelműen kifejti, bármilyen beruházás, ami a vízhiányos helyzeten segítene, csak pénzpazarlás lenne. A szigetközi emberek megélhetését és a turizmust féltő újságírói kérdésre arrogáns és cinikus módon a Hortobágyot ajánlja a helyiek százezreinek alternatívaként, ahol víz nélkül is van turizmus.

Duna-ügyben továbbra is papírtigris-kormányunk van

Gyáva sunnyogás, mellébeszélés és maszatolás jellemzi a kormány tevékenységét továbbra is a Szigetköz vízpótlása és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében -  írja Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője szerda délutáni közleményében.

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága szerdai ülésén hallgatta (volna) meg a kormány beszámolóját arról, mi történt az utóbbi fél évben abban az ügyben, melyet a Szigetközben élő lakosok több mint 70 ezer aláírást összegyűjtve utaltak a Parlament elé még tavaly ősszel. A népi kezdeményezés azt kívánta elérni, hogy az Országgyűlés érdemben foglalkozzon a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízellátási problémáival, melyek immár 20 éve fennállnak. 1992. október 23-án ugyanis Szlovákia egyoldalúan elterelte a Dunát Dunacsúnynál, válaszul a magyar fél kilépésére a vízlépcső megépítésére vonatkozó nemzetközi szerződésből.

Fogadóórák

A következő hónapokban az alábbi helyszíneken és időpontokban tartok fogadóórákat:

VESZPRÉM

 Helyszín: Jobbik Megyei Iroda (Veszprém, Budapest út 2.)

2013. április 19. 17.00

2013. június 21. 17.00

Szociális katasztrófahelyzet Ajkán

A Bakonyi Erőmű határidőt szabott a Mal Zrt.-nek: amennyiben a Mal december 14-ig  nem rendezi az erőmű felé fennálló, mintegy 1,7 milliárd forint tartozását, beszüntetik a feléjük irányuló energiaszolgáltatást. 

Ha az erőmű beváltja ígéretét, úgy Ajka távhőellátása is veszélybe kerülhet, ugyanis ők látják el a város távhőszolgáltató cégét hőenergiával, ezen keresztül pedig több ezer lakás melegét biztosítják - áll Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője által jegyzett közleményben.

A Jobbik szakmai vitát indítana a bős-nagymarosi vízlépcső megépítéséről - sajtótájékoztató vágatlanul

A JOBBIK elnökének Vona Gábornak és Kepli Lajos országgyűlési képviselőnek 2012 október 31-én tartott sajtótájékoztatója vágatlanul.

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel