Vízügy

A vízlépcsővel az árvízi károkat is csökkenteni lehetne

A Jobbik álláspontja szerint dunai vízlépcsők építésével vagy a bős-nagymarosi erőmű helyzetének kompromisszumos rendezésével évente milliárdos aszály-, illetve árvízi kártól lehetne megmenteni Magyarországot.

Kepli Lajos szerint szomorú, hogy ezt éppen az illetékes államtitkár nem látja így, ezért a Jobbik szakmai vitát kezdeményez Illés Zoltánnal, illetve ennek elutasítása esetén kérni fogja a környezetügyekért felelős államtitkár leváltását.

A jobbikos országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: Illés Zoltán 16 éve - a hágai ítélet óta - tevékenyen részt vesz abban, hogy ne rendeződjön a bős-nagymarosi erőmű Szlovákiával közös használatának kérdése. Pedig az ellenzéki párt szerint egy kompromisszumos megoldás megtalálásával Magyarország hozzájuthatna az ott termelt árammennyiség feléhez, valamint milliárdokat spórolhatna az aszály és az árvíz okozta károk csökkentésével.

Duna-ügyben továbbra is papírtigris-kormányunk van

Gyáva sunnyogás, mellébeszélés és maszatolás jellemzi a kormány tevékenységét továbbra is a Szigetköz vízpótlása és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében -  írja Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője szerda délutáni közleményében.

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága szerdai ülésén hallgatta (volna) meg a kormány beszámolóját arról, mi történt az utóbbi fél évben abban az ügyben, melyet a Szigetközben élő lakosok több mint 70 ezer aláírást összegyűjtve utaltak a Parlament elé még tavaly ősszel. A népi kezdeményezés azt kívánta elérni, hogy az Országgyűlés érdemben foglalkozzon a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízellátási problémáival, melyek immár 20 éve fennállnak. 1992. október 23-án ugyanis Szlovákia egyoldalúan elterelte a Dunát Dunacsúnynál, válaszul a magyar fél kilépésére a vízlépcső megépítésére vonatkozó nemzetközi szerződésből.

Mit keresett az izraeli energia- és vízügyi miniszter Budapesten?

shalomA magyar sajtóorgánumok jórészt elhallgatták, hogy a Budapesten rendezett Zsidó Világkongresszuson részt vett Szilvan Salom, az izraeli energia- és vízügyi miniszter. Az Index az egyik rövid beszámolójában csupán annyit jegyzett meg róla, hogy az izraeli kormány egyik tagja. Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, vízügyekért felelős szakpolitikus a miniszterhez intézet nyílt levelében emlékeztetett arra, hogy a Palesztina területén fekvő ivóvízbázisokat az izraeliek „elorozzák, megfosztva a palesztin népet az egészséges ivóvízhez való alapvető emberi joguktól.” Így talán nem is annyira mellékes, hogy Salom milyen miniszter az izraeli kormányban, sőt, Kepli Lajos kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Szilvan Salom a Zsidó Világkongresszus „leple alatt vízügyekről is tárgyalt magyar helytartóikkal.” Alább olvashatják a Jobbik képviselőjének teljes levelét:

Indul a Mosonyi Emil-program

A Jobbik nagyszabású vízgazdálkodási programot hirdetett. Amint az a Jobbik elnöke, Vona Gábor hétfői, napirend előtti felszólalásában elhangzott, a mai magyar vízgazdálkodás legnagyobb problémája az, hogy a vizeinket nem tudjuk megfelelő módon kezelni.  

Egyre szélsőségesebb a csapadékeloszlás, árvizek, aszályok sújtják hazánkat, ez évente többmilliárdos kárt jelent. Ez súlyos megterhelést jelent a magyar emberek pénztárcájának és a költségvetésnek egyaránt. Erről Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője beszélt szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel