Mikor lesz rend a Balaton körül?

Törvény által előírt, de sok helyen nem létező parti sétányok, illegális feltöltések és engedély nélküli bejárók valamint a tó megemelt vízszintje által okozott károk ügyében tartott sajtótájékoztatót Kepli Lajos a Jobbik országgyűlési képviselője és Kesztyűs Attila a párt Somogy megyei elnöke péntek délelőtt Balatonfenyvesen.


Kesztyüs Attila szerint a Balaton vízszintemelése a turisztikai vonzerőn túl hordozhat pozitív változást a tó életében ökológiai, vízgazdálkodási és halgazdálkodási területen is. Azonban nem látja a háttértanulmányokat és az előzetes vizsgálatokat arra vonatkozóan, hogy a megemelkedett vízszint és az átázott talaj milyen károkat okozhat a part menti és a korábban illegálisan feltöltött területeken. Feltette a kérdést, vajon valaki megvizsgálta-e érdemben azt, hogy mekkora és milyen védműveket szükséges építeni, hogy a víz elvezetése biztosított legyen? A nemzeti párt megyei elnöke szerint a túl magas vízszint esetén egy téli jeges ár letarolhat mindent a parton. Egy nagyobb nyári zápor esetén több a beérkező víz, mint amit le tud vezetni a Sió, így fontosnak tartja a zsilip és a csatorna felújítását és a Sió melletti víztározók kialakítását. Kiemelte, hogy egy tartós szél esetén akár 10 cm billenés is lehetséges az északi és a déli part között. Kotrással is lehetne biztosítani a magasabb vízszintet, de sajnos megszűntek a zagytározók, így nincs hova tenni az iszapot.Meg kell vizsgálni továbbá, miért csökkent a Zala vízhozama – vetette fel Kesztyűs Attila. Szerinte fel kell tárni a folyómeder szerkezetének állapotát, a párolgási felület nagyságát, a kialakított víztározók kapacitását és az illegális vízkivételt. Mennyi elfolyó vizet lehetne felszabadítani a Balaton számára? Mekkora kiadás lenne, honnan lenne rá fedezet és megéri-e a beruházás? - tette fel a kérdéseket.

Kepli Lajos országgyűlési képviselő sürgette a szabad parti sétányok kialakítását és az illegális feltöltések valamint engedély nélküli bejárók elbontását. Elmondta, hogy a Balaton mellett élő képviselőként a Parlamentben és azon kívül is évek óta harcol ezek megvalósulásáért, de a kormányt láthatóan nem érdekli a probléma. A képviselő emlékeztetett rá, hogy a 2015. évi központi költségvetéshez módosító indítványokat nyújtott be, hogy megfelelő fedezet legyen a költségvetésben a Balaton felszabadítására, hogy minél többen, minél több helyen, szabadon férjenek hozzá hazánk egyik legnagyobb nemzeti kincséhez. A kormány a javaslatokat elutasította és azóta se tette meg a szükséges lépéseket. A képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában Lázár János miniszter azt a tájékoztatást adta, hogy a szabad parti sétányok maradéktalan megvalósítására korábban kidolgozott kisajátítási tervet a kormány elvetette és egy új szabályozási módszert dolgoz ki. Kepli Lajos aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban, mert mint mondta, félő, hogy a kormányközeli gazdasági körök érdekei előnyt élveznek majd a helyben élők érdekeivel szemben.

A képviselő az illegális feltöltésekkel kapcsolatban elmondta, hogy már évekkel ezelőtt készült egy felmérés, mely részletesen tartalmazta a felszámolásra ítélt feltöltéseket és engedély nélküli bejárókat, de a többször is beígért visszabontás a mai napig nem történt meg. E témában benyújtott kérdésére Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a munka megkezdése helyett csupán egy újabb felmérésről tudott tájékoztatást adni.

A jobbikos honatya felháborítónak nevezte, hogy ezek a ciklusok óta húzódó problémák a mai napig megoldásra várnak. Kiemelte, hogy amennyiben nem hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket, úgy azzal a kormány azt bizonyítja, hogy nem érdekli a Balaton sorsa és a régióban élők érdeke. A Jobbik ahogy a múltba, úgy a jövőben is harcolni fog a tó problémáinak rendezéséért és ha addig nem történik meg, a Jobbik kormány fogja visszaadni a szabad Balatont a magyar emberek számára.

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel