A Quaestor-botrány kapcsán szólalt meg Kepli Lajos Pakson

Megszólalt a Quaestor-botrány kapcsán Pakson Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken a piactéren. Helyi sajtótájékoztatóján elmondta, elszámoltatást és kártalanítást követel a kormánytól a Jobbik, hiszen mára kiderült, hogy kormányközeli körökből sokan bennfentes információval rendelkeztek a brókercsődről, így ki tudták menteni a pénzüket, míg a kisemberek megtakarításai bent ragadtak. Úgy véli, félő, hogy a két nagypárt, a Fidesz és az MSZP csak elkendőzi a kérdést és valós elszámoltatás csak 2018 után, a Jobbiktól várható. A sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy május 15-ig folytatódik a Jobbik aláírásgyűjtő akciója négy, hasonlóan közérdekű témában. Ennek kapcsán Bencze János, a Jobbik megyei szervezetének elnöke elmondta, az elmúlt héten terjesztették ki aláírásgyűjtő kampányukat a környező kisfalvakra is. A lakosok véleményét kérik a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása, az alapszintű internet-szolgálatatás kiterjesztése és ingyenessé tétele, a magyar határőrség felállítása és az ukrajnai konfliktus hazai részvétele kapcsán.

paksihirnok.hu

Viszlát rezsicsökkentés, jön a brüsszeli energiadiktátum

A Jobbik megdöbbenésének ad hangot annak kapcsán, hogy az uniós állam- és kormányfők tegnapi csúcstalálkozóján egyhangú döntés született az úgynevezett energiaunió létrehozásáról. Orbán Viktor Magyarország beleegyezését adta hazánk energiafüggetlenségének felszámolásához. Az energiaunió álcája alatt Brüsszel gyakorlatilag a tagállamok valamennyi energiapolitikával kapcsolatos döntésébe beleszólhat – írja Kepli Lajos országgyűlési képviselő, a Jobbik energiaügyekért felelős szakpolitikusa pénteki sajtóközleményében.

A politikus szerint az elmúlt hónapokban Magyarország saját bőrén tapasztalhatta meg, mit jelent mindez. Úgy véli, a Déli Áramlat gázvezeték megfúrása, a Paksi Atomerőmű bővítése és a hosszú távú gázszállítási szerződés kapcsán kifejtett akadékoskodás egyaránt jelzi, Brüsszel számára a legkevésbé sem Magyarország vagy Közép-Európa energiabiztonsága a fontos, sokkal inkább a transzatlanti gazdasági érdekek képviselete.

Önkénteskedni sem hagyta a jobbikosokat a fideszes polgármester

A várpalotai idősek otthonában végzett volna önkéntes munkát Kepli Lajos és Galambos István, a fideszes polgármester azonban megtiltotta ezt.

Mint ismert, a Jobbik 2015-re meghirdette az önkéntesség évét, melynek keretében a párt országgyűlési képviselői havonta egy napot karitatív munkával töltenek el, emellett fizetésük 10%-át is jótékonysági célra ajánlják fel.

Végre kaptak autót a polgárőrök

Új gépjárművet kaptak a balatonalmádi és várpalotai polgárőrök Kepli Lajos országgyűlési képviselő kezdeményezésére. A polgárőrök a napokban vehették át a Suzuki gyártmányú autókat.

A 2015. évi költségvetéshez nyújtott be módosító indítványokat Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, hogy a Balatonalmádiban és Várpalotán működő polgárőr egyesületek gépjárművet kaphassanak állami forrásból. A képviselő maga is tagja a Balatonalmádi Polgárőr Egyesületnek, így első kézből tapasztalja azt az igényt, hogy a magasabban fekvő, rosszabb állapotban lévő utcák megközelítéséhez, különösen a téli időszakban, szüksége lenne a polgárőrségnek egy magasabb felépítésű autóra.

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel