A Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny 2017 Díjátadó – Veszprém

Nagy megtiszteltetésben volt részem, hiszen az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának díját adhattam át  A Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny 2017-es veszprémi díjátadóján, amelyre a Hangvillában került sor. A díjat Girincs település vezetője vehette át tőlem.

Díjátadó

 

A megmérettetésre idén több mint háromszáz település nevezett, az öt fődíj mellett számos kategóriában mintegy száz elismerést osztottak ki. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója megnyitó beszédében kiemelte, hogy az ilyen versenyek összehozzák az embereket a településeken, segít kialakítani a közösségi összefogást. A környezetszépítés a turizmus alapeleme is, ugyanis a rendezett és gondozott települések a hazai és külföldi turisták számára vonzó, vendégszeretetet sugall. A versenyben a település lakosságszámának megfelelően öt kategóriában osztottak ki fődíjat. Az ötvenezer fő alatti települések között Balatonfüred, míg az ennél több lakossal rendelkező városok között Veszprém végzett az első helyen. Idén Tihany mellett Kaposvár képviselte az országot az Entente Florale nevű nemzetközi versenyen, ahol Tihany arany minősítést nyert. A jövő évi Entente Floralén Veszprém és Lajoskomárom képviselheti hazánkat.

A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját kapta Herend és Paloznak. A Magyar Kertépítők Országos Szövetségének egyik díját Alsóörs érdemelte ki, míg a Balaton Szövetség kitüntette Balatonudvarit a település idei virágosításáért.

Szívből gratulálok minden díjazottnak!

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel